Teszt: Hama DIR3600MBT digitális rádió

Az internetrádiók nem olcsó kütyük, viszont nagyon sok mindenre képesek: ha zenehallgatásról van szó, akkor nem ismernek lehetetlent. Nemcsak az internetes csatornákat hallgathatjuk velük, hanem kapcsolódhatunk a Spotify fiókunkhoz, az otthoni NAS-hoz is – aki pedig a jó bevált megoldásokat részesíti előnyben, munkára foghatja az USB csatlakozót is.

hama_dir3600mbt_1.jpg

A Hama még új szereplőnek számít a digitális rádiók piacán, a német márka első digitális rádiója 2014-ben jelent meg. Azóta viszont többször is frissült a kínálat, mostani tesztünk alanya, a DIR3600MBT az 2016-o IFA-n, szeptemberben jelnet meg. A készülék az elérhető digitális rádiók között az egyik legjobban felszerelt modellnek számít.

Vannak olyan gyártók, akik a digitális rádiók dizájnját direkt úgy tervezik meg, hogy az hasonlítson a régi analóg rádiókéra. A Hama szerencsére nem tartozik közéjük – a DIR3600MBT-ről első pillantásra látszik, hogy modern darab. Tetszetős külsővel, letisztult formavilággal rendelkezik. A készülék talpa ötletes és látványos is egyben, az egész rádiót kb. 1,5 cm-rel az asztal vagy polc felett tartja, így kicsit olyan, mintha lebegne. A DIR3600MBT-be két nagyteljesítményű, 20 wattos hangszóró került, amit egy 30 wattos mélynyomó egészít ki. Az első hangszórók közöttük találjuk a középkonzolt, amely a gombok és a színes kijelzőt rejti. Utóbbi kategóriájában nagynak számít, a maga 3,2 colos méretével.

hama_dir3600mbt_3.jpg

A fontos csatlakozók hátul sorakoznak: az Ethernet és az USB host mellé kapunk digitális hangkimenetet és két analóg hangkimenetet (line/fülhallgató) valamint egy vonalszintű bemenetet. Ugyan nem látszik, de a borítás alatt Bluetooth és WiFi adapter is dolgozik, így a kábelekkel sem feltétlenül kell bajlódni. (Táp persze kell, de semmi több.) A csatlakozókat az antenna dugasza teszi teljessé; nagy pozitívum, hogy a Hama nem fix antennát használ, hanem cserélhetőt, hiszen így mindenki a saját igényeihez (és környezetéhez) mérten választhat. Apróság, hogy az egyetlen USB a hátlapra került. Sajnos így nehéz egy kicsit hozzáférni a csatlakozóhoz, de egy USB-hosszabbítóval orvosolható a probléma. Az viszont jó dolog, hogy az USB akár 1 amperes áramerősség leadására is képes, így ha telefont töltenénk vele a konyhában, akkor az értékelhető sebességgel tehetjük meg. Természetesen a mélynyomóhoz tartozik egy reflexnyílás is, ami szintén hátrafelé néz. Ezt az elhelyezés miatt fontos tudni: a rádió és a fal között érdemes legalább 20-30 cm-es távolságot hagyni.

 

Kezelés

A kezelést a négy helyen is benyomható tekerővel valamint a lent elhelyezkedő hat gombbal összességében remekül megoldották a Hamánál. Az internetrádió kezelését villámgyorsan meg lehet tanulni; ez azért fontos, mert így a több tízezer internetes csatorna vagy a több ezres MP3-gyűjtemény között is villámgyorsan navigálhatunk. Az is nagy segítségünkre lehet, hogy az adók közül (mindegy, hogy mi a forrás) 30 darabot közvetlenül is eltárolhatunk.

hama_dir3600mbt_4.jpg

Természetesen nemcsak a rádión lévő gombokat használhatjuk, van távirányító is. Sőt, a Hama készített kezelő szoftvert iOS-re és Androidra is, aminek nagy előnye, hogy nemcsak a vezérléshez szükséges gombokat tartalmazza, hanem azokat az információkat is megmutatja, amelyek egyébként a rádió kijelzőjén jelennek meg.

 

Hangminőség

Az összteljesítmény 70 watt (2×20 + 30 watt), mindenféle trükkök nélkül. Egy átlagos nappaliba ez bőven elég kell, hogy legyen, és a gyakorlati tapasztalat igazolja, hogy elég is. A Hama DIR3600MBT mérges törpeként simán telekiabálja a szobát, és mindezt úgy teszi, hogy közben nem torzít – teljes hangerőnél azért kiütköznek a méretből adódó hátrányok, normál körülmények között viszont még a mély hangok mennyiségével is elégedettek lehetünk. A vájt fülűek legfeljebb akkor lehetnek kis gondban, ha telefonról Bluetooth kapcsolaton keresztül jut el a zene a rádióhoz, de ez nem a DIR3600MBT hibája, hanem a Bluetooth alacsony sávszélességéből adódik.

 

Szolgáltatások

A Hama DIR3600MBT rengetegféle forrást és adást tud kezelni. Rádiócsatornákból tudja fogni az analóg, DAB és DAB+ adókat is. Ezeket érdemes rögtön az első bekapcsolás után megkeresni, a művelet mindössze pár percig tart. Emellett a beüzemelésnél ajánlott a WiFi adatait is beírni, mivel az internetes funkciók csak akkor működnek, ha van online kapcsolat. De persze a hálózatra akkor is fel kell csatlakozni, ha az internetes funkciókat nem, de az okostelefonos távirányítókat szeretnénk használni, mivel ezek is LAN-on keresztül kommunikálnak.

hama_dir3600mbt_2.jpg

Felsőkategóriás készülékről lévén szó, az analóg és digitális rádióadások vételi lehetősége mellett minden olyan lejátszási lehetőség is adott, ami csak az eszünkbe juthat; az út még a hálózatra csatlakoztatott UPnP kiszolgálók tartalma előtt is nyitva áll. A streamelés nemcsak a digitális rádióra, hanem róla is működik, mégpedig a magyarul kissé vicces nevű UNDOK multiroom szabvány segítségével: ha van a háztartásban másik olyan hangszóró, amely szintén támogatja ezt a technológiát, akkor a Hama kütyüje pillanatok alatt át tudja küldeni a zenét a másik készülékre. Ez főleg akkor hasznos, ha mozgunk a lakásban, mivel így megoldható, hogy a zene mindig velünk legyen.

Ha USB-ről játszunk le zenét, akkor az MP3 mellett a WMA és FLAC formátumok is támogatottak.

Internetes streamingnél a lehetőségek tárháza szinte végtelen: csak az előre beállított forrásokból több tízezer csatorna közül lehet választani (tematizált elrendezésben, ország vagy régió alapján, stb.), de természetesen arra is van mód, hogy saját csatornát adjunk hozzá a repertoárhoz. Aki Spotify előfizetéssel is rendelkezik, az a Hama kütyüjének segítségével tud ehhez a szolgáltatáshoz is csatlakozni, és nemcsak a hatalmas címtár, hanem a saját lejátszási listák között is lehet ilyenkor válogatni.

Habár nem tarozik konkrétan a zenehallgatáshoz, de érdekes extra, hogy a készülék beépített órát is tartalmaz, amelyhez még ébresztés funkció is tartozik.

 

Összegzés

A Hama DIR3600MBT egy kiváló internetes rádió, amely tényleg minden tud, amit ebben a kategóriában elvárhatunk – és még csak nem is drága. Amit persze a helyén kell kezelni, hiszen 108 ezer forint nem kevés, de tény, hogy a kategóriában szinte csak drágább masinákat találunk.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

54836: Hama Internet Rádió DIR3600MBT