Fülbe dugható személyi edző

A blogban már több olyan Jabra fülhallgatóról is írtunk, amelyet az aktív mozgás kedvelőinek készítettek, de közel sem írtunk az összes érdekes termékről. Itt van például a Jabra Sport Coach, amelynek már neve is jelzi, hogy egy olyan fülessel van dolgunk, amely sportolás közben is remekül használható.

jabra_coach_1.jpg

Persze elméletben minden fülhallgató ilyen, viszont azok a kütyük, amelyeket direkt a testmozgáshoz fejlesztettek ki, néhány fontos extrával is rendelkeznek. Ilyen a víz- és izzadságálló valamint porálló külső (IP55-ös szabvány szerint) valamint az is, hogy a fülhallgató hallójáratba illeszthető, és elég nagy. A fülhallgatók méreténél általában a kisebb verziókat részesítjük előnyben, mozgásnál viszont jobbak a nagyobb példányok, mert ezeket könnyebb kitámasztani. A Jabra Sport Coach esetében egy közepesen kemény szilikon pánt biztosítja, hogy az eszköz ne essék ki a fülünkből. A nagy méretnek van egyébként egy másik előnye is, mégpedig az, hogy így a mélyebb hangok erősebben szólalnak meg, ami a hangminőségnek összességében jót tesz.

jabra_coach_2.jpg

A Jabra fülhallgatóját a TrackFit mozgásérzékelő technológiával is ellátták, amely az ismétlések számát automatikusan figyeli – nem a lépéseket számolja, hanem azt, hogy egy-egy mozdulatsort hányszor végeztünk el. A Jabra telefonos alkalmazásával párban a fülhallgató nagyon jól használható előre összeállított vagy saját edzéstervek levezényléséhez, hiszen a kütyü mindig a fülünkre tudja mondani a soron következő gyakorlatot. A Jabra alkalmazása többféle edzésprogramot kínál, távolság, sebesség, idő vagy akár intenzitás alapján és edzhetünk.

Ami a műszaki paramétereket illeti, a Jabra Sport Coach Bluetooth 4.0 interfészt használ, és 10 méteres hatótávolságot kínál. Egyszerre akár két telefonhoz is tud csatlakozni, memóriája pedig nyolc készülék kapcsolódási adatait tudja megjegyezni. Tölteni microUSB kábel segítségével lehet, a vezetéken lévő gombbal pedig a legfontosabb funkciókat mind elérhetjük: hívásokat kezelhetünk, a zenelejátszót irányíthatjuk és az edzéstervben is lépegethetünk. A készenléti idő 10 óra, az aktív használat pedig töltésenként 5-6 óra lehet – ami ideális körülmények között három napra bőven elegendő.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

156471: Jabra Sport Coach – piros

156473: Jabra Sport Coach – sárga

156482: Jabra Sport Coach – kék

157802: Jabra Sport Coach – kék, különleges kiadás