Egy igazán sokoldalú konzol tévékhez a Hamától

Az LCD-tévék mindegyike remekül mutat saját állványán is, de a többség valószínűleg egyetért azzal, hogy a tévék helye a falon van. Ha nincsenek nagy igényeink, akkor a felszereléshez akár egy párezer forintos, faék egyszerűségű tartó is elég lehet, a Hamának viszont arra az esetre is van több jó ajánlata, ha profi megoldást keresünk; most a kétkaros „Fullmotion” állványt néztük meg.

hama_fm_400_400_4.jpg

Amikor konzolt választunk, akkor két dologra kell odafigyelni. Az egyik az, hogy magát a tartót lehessen mozgatni, forgatni és emelni amerre akarjuk, a másik pedig az, hogy a konzol elbírja a tévénket. Az LCD-tévék és OLED-tévék világában ez utóbbival szinte biztos, hogy nem lesz problémánk, mivel a kompakt méret ellenére a limit 45 kg-os, ebbe pedig 55 colig szinte minden készülék belefér. A Fullmotion sorozatba tartozó kétkaros példány viszont – ahogyan arra neve is utal – az első szempont kívánalmainak is maradéktalanul megfelel.

hama_fm_400_400_1.jpg

Az állványt a Hamától megszokott igényes csomagolásban kapjuk, amely a konzol mellett természetesen a rögzítéshez szükséges csavarokat is tartalmazza. A falra összesen négy csavar segítségével rögzíthetjük az állványt. Ennél persze sokkal érdekesebb, hogy a tévé felhelyezése hogyan történik. Nincs túl bonyolítva ez sem. A konzol a legfeljebb 400×400 mm-es VESA szabványt támogatja, vagyis minden olyan tévével (vagy monitorral) kompatibilis, amelynek a hátulján a falra erősítéshez szükséges furatok legfeljebb ilyen távolságra vannak egymástól.

hama_fm_400_400_5.jpg

Egyedül arra kell figyelni, hogy a konzolon a lyukak elhelyezkedéséből adódóan kisebb távolság esetén nem pontosan középen lesz a tévé, ezért érdemes akár többször is ellenőrizni a méreteket, nehogy a tartó kilógjon esetlen alul. A konzol tévére való része teljesen leválasztható az állványról, így a szerelés pillanatok alatt elvégezhető. Ha megvagyunk, akkor a tévét egyszerűen fel kell csak akasztani az állványra. Ez egy kényes fázis, mert nagyon sok állványnál nem lehet rendesen hozzáférni a fali részhez vagy a tévét túlságosan meg kell dönteni – a Hama Fullmotion állvánnyal viszont ilyen gond nem lesz, hiszen nem muszáj közvetlenül a fal mellett ügyeskedni. Mégpedig azért nem, mert a tartó segítségével a tévé és a fal közötti távolságot is lehet szabályozni.

hama_fm_400_400_2.jpg

Az állvány emellett vízszintezési lehetőséget, 120 fokos forgathatóságot és dönthetőséget is biztosít, utóbbi lefelé 3 fokos, felfelé 15 fokos mozgásteret enged. A Hama a profi állványoknál – így ennél a példánynál is – az Easy Fix rendszert használja, ami azt jelenti, hogy állítgatni nem lépcsőzetesen, hanem fokozatmentesen lehet, ami igen kényelmes. Sokan azt gondolnák, hogy egy tévénél az ilyen állítási lehetőség nem fontos, pedig ez nem így van: az optimális pozíció már akkor változhat, ha valaki a földön tornázik, és nem a kanapén nézi a filmet. De lehet olyan is, hogy a szoba másik sarkában van valami dolgunk, miközben kedvenc csapatunk játssza éppen történetének legfontosabb meccsét.

hama_fm_400_400_3.jpg

Az állvány további hasznos kiegészítő funkciója, hogy a kábeleket is meg tudja tartani. Elvezető mindkét oldalon van, így ez a funkció bármilyen tévé esetén hasznos; és nemcsak esztétika szempontból, hanem funkcionálisan is, hiszen a fix rögzítés garantálja azt, hogy a kábelek a tévé mozgatásának hatására sem fognak kicsúszni a helyükről.

 

Összegzés

A Hama Fullmotion sorozatába tartozó állvány kiváló tulajdonságokkal rendelkezik: egyszerű felszerelni, és kompakt mérete ellenére nemcsak, hogy elbírja a 45 kg-os tévéket, hanem még a kényelmes és egyszerű mozgatásukat is lehetővé teszi.

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

108730: Hama falitartó "Fullmotion" 400×400, XL méret, 2 karos