Art, Contemporary és Sports – a Sigma különlegességei

A Sigmáról, amely a világ egyik legnagyobb objektívgyártó cége, korábban már írtunk egy rövid bemutató cikket, a bejegyzésben azonban nem tértünk ki arra, hogy a vállalatnak milyen kiemelt termékszériái vannak. Most pótoljuk a hiányt: az Art, a Contemporary és a Sports termékcsaládot mutatjuk be röviden.

sigma_a1.jpg

Art – csúcsminőség kompromisszumok nélkül

A Sigma objektívek fejlesztése úgy történik, hogy az optikai képességek meghatározását követően kijelölik az egyéb fontos szempontokat; például azt, hogy mennyibe kerülhet legfeljebb vagy milyen nagy lehet az adott objektív. Általános elv, hogy mindent meglehet csinálni, ha van rá elég pénz, és nem számít a méret; az Art sorozatba tartozó objektíveknél pedig pontosan ezt az irányt kell követni. A mérnökök teljesen szabad kezet kapnak, a lényeg az, hogy az objektív a lehető legjobb minőséget nyújtsa – ha ez megvan, akkor (racionális keretek között maradva azért) nem számít, ha drága és/vagy nagy lesz a lencse. Hogy mennyire egy-egy feladatra kihegyezett objektívekről van szó, azt kiválóan jelzi, hogy az Art sorozatba tartozó huszonegy objektív között mindössze hat zoomos, és ezeknél is jellemzően alacsony az elérhető nagyítás mértéke.

sigma_a2.jpg

A fix gyújtótávolságú objektívek között kedvező áruk miatt nagy népszerűségnek örvendenek a 19, 30 illetve 60 mm-es modellek, amelyek tükör nélküli gépekhez készültek, és természetesen többféle bajonettre is elérhetők (Sony E, Micro 4/3). Átlagos fényerejű, viszont szinte tökéletes geometriájú objektívekről van szó, amelyek gyújtótávolságtól függően kiválóak portréfotózáshoz vagy tájkép fotózáshoz is. Nem túl meglepő módon a legtöbb objektív persze Canon és Nikon gépekhez készül, a kínálat itt a 14 mm-es nagylátószögű fix és 12-24 mm-es zoom objektívektől a 135 mm-es nagy átfogású fix objektívig terjed. Az objektívekre általánosságban jellemző a kiváló fényerő (f/1.4 – f/1.8 tipikusan), így ezek a termékek szinte minden környezetben megállják a helyüket: utazáshoz, események fotózásához vagy portrék készítéséhez is biztosan találunk az elképzeléseinknek megfelelő típust. A különlegesebb igényeket például a Sigma 14mm F1.8 DG HSM|A tudja kielégíteni, amely a csillagos égbolt fotózásához jelenleg az egyik legjobb választás.

 

Contemporary – csak rugalmasan!

Amíg az Art termékcsalád tagjait kifejezetten egy-egy feladathoz fejlesztették ki és csiszolták tökéletesre, addig a Contemporary sorozatba tartozó modelleknél a prioritást a rugalmasság jelentette: vagyis elsősorban az, hogy az objektíveket többféle környezetben is lehessen használni. Emellett a mérnökök arra is figyeltek, hogy az objektívek a lehetőségekhez képest kompakt méretűek és megfizethetők legyenek; az Art sorozatnál nagyon nem ritka például az 1000 dollár feletti árcímke, a Contemporary objektívek viszont (jellemzően) bőven nem kerülnek ennyibe.

sigma_a3.jpg

Hat alaplencse alkotja a jelenlegi kínálatot, de összességében természetesen többféle modellből lehet válogatni, mert minden típus többféle bajonettel is kapható. Az objektívek közül öt zoomos, ezek mindegyikét felszerelték optikai képstabilizátorral is. Általános célra 17-70, 18-200 és 18-300 mm-es zoom objektívek közül választhatunk, tájfotózáshoz a 30 mm-es fix lencsét, természetfotózáshoz pedig a 100-400 mm-es vagy 150-600 mm-es objektíveket választhatjuk. Utóbbiak nagy átfogásuknak köszönhetően akár sportesemények fotózáshoz is használhatók, de aki ebben a területben gondolkodik, annak a Sigma három különleges objektívet is tartogat, mégpedig a Sports szériában.

 

Sports – ragadd meg a pillanatot!

A természetfotózás és a sportesemények fotózása az egyik legnehezebb feladat, amivel az amatőr és a profi fotósok találkozhatnak, hiszen a kevés tökéletes pillanat közül kell a legtöbbek elkapni. A Sports szériába tartozó objektívek éppen ezért azt tartják elsősorban szem előtt, hogy minél nagyobb átfogással és lehetőleg minél rövidebb záridővel is kiváló minőségű képek készülhessenek.

sigma_a4.jpg

Az 500 mm-es fix objektív f/4-es fényértéke éppúgy kiváló, mint a 120-300 mm-es és 150-600 mm-es zoom objektívek f/2.8 illetve f/5-6.3-as értékei. A kézből illetve monopodról történő fotózást ezeknél az objektíveknél is optikai képstabilizátor segíti, a Sigma 500 mm F4 DG OS HSM|S pedig azért is különleges, mert a tömeg csökkentése érdekében váza magnézium ötvözetből készült.

 

A Sigma objektívekkel kapcsolatos további információkat és a különféle bajonettre elérhető típusokat a Sigma magyarországi honlapján találsz, amelyet ide kattintva érhetsz el.