SanDisk érdekességek a CES-en

A megújult Extreme SSD mellett két apró méretű, de hatalmas kapacitású USB stick is érkezett.

0109_sandisk_extreme_ssd.jpg

A SanDisk bemutatta az Extreme SSD új változatát, amely szinte minden szempontból megújult elődjéhez képest. Az első szembetűnő változás az, hogy a memóriachipek immáron nem négyzet, hanem téglalap alakú házba kerültek, az viszont nem látszik elsőre, hogy a borítás az IP55-ös szabvány szerint víz- és porálló is lett, vagyis az adattároló védett a kisebb mértékű nedvesség és a por ellen is. Fontos változás, hogy a csatlakozó immáron USB 3.1-es szabványú (és Type-C kialakítású), így az adatátviteli sebesség is nőtt, amely így most már a korábbi 300 MB/s-os tartomány helyett az 500 MB/s-os tartományba esik. A SanDisk az adattárolót egyelőre 256 és 512 GB-os méretben valamint 1 TB-os kapacitással árulja, de később lesz belőle 2 TB-os típus is. A hazai megjelenéssel kapcsolatban egyelőre nincsenek információk, az amerikai árakat viszont már tudjuk: mérettől függően 130, 200 illetve 400 dollárt kell fizetni a meghajtóért.

0109_sandisk_256gb_pico.jpg

Az Extreme SSD mellett a SanDisk két érdekes prototípus is bemutatott, mindkettő azért különleges, mert abban a (kapacitás szerinti) méretosztályban, amelybe tartoznak, a legkisebb mérettel rendelkező kütyükről van szó. A SanDisk Ultra Fit USB 3.1-es csoda olyan pici, hogy alig lóg ki a számítógép USB csatlakozójából – éppen ezért elsősorban akkor ajánlott, ha egy SSD-vel szerelt laptop kapacitását szeretnénk vele bővíteni. Az apró méret ellenére 256 GB-os kapacitást és 130 MB/s-os olvasási sebességet kapunk, ami nem rossz!

sandisk-1tb-usb-c.jpg

A SanDisk 1 TB USB Type-C-ről a neve mindent elmond: 1 TB-os kapacitással és Type-C USB 3.1-es csatlakozóval rendelkezik az apróság, amelynek szintén az a különlegessége, hogy az 1 TB-os stickek között jelenleg a legkisebb a világon. Ez a két adathordozó egyelőre csak prototípusként (de valóban működő prototípusként) létezik, a SanDisk akkor fogja gyártani őket, amikor úgy ítéli meg, hogy valós piaci igény lesz rájuk.