Így lesz jó világításod a ház körül és az autóban is!

Egy mobil fényforrásnak számtalan helyzetben vehetjük használt: világíthatunk vele autószerelés közben, este a kerti sütésnél, és persze akkor is, ha vadregényes kalandok után vágyakozva a természet lágy ölén kempingezünk. Hordozható fényforrásokat régóta készítenek, a technológia fejlődése azonban ezeket a kütyüket is utolérte, és a legújabb modellek már LED-es fényforrásal készülnek. Nem véletlen: a LED-ek fénye is éppen elég erős ma már, viszont az alacsony fogyasztásnak hála hosszabb üzemidő érhető el, nem kell számolni melegedéssel, és a lámpa jobban ellenáll az ütődéseknek is, hiszen nincsen benne semmi, ami eltörhet.

1_107283.jpg

A Hama 107283-as számú LED munkalámpája például 14 db nagy fényerejű LED-et tartalmaz, amelyeket két fokozatban lehet bekapcsolni. Borítása strapabíró műanyagból készült. Mivel tervezői eleve egy sokféle célra használható lámpát szerettek volna, többféle rögzítési megoldással is felszerelték. A lámpa egyrészt képes megállni a saját lábán, de van rajta egy kampó is, amivel könnyedén felakaszthatjuk kábelekre, vékonyabb csövekre. Igazán sokféle lehetőséget viszont a benne lévő erős mágnes tartogat, amivel autó tetején, vastagabb csöveken vagy bármilyen más fém felületen (ajtón, például) képes Pókember módjára megtapadni. A lámpa három darab AA méretű elemmel működik, és a lehetőségekhez képes kompakt méretű: 220×30×55 mm-es, tömege pedig 324 gramm.

2_107283.jpg

Az előbb bemutatott lámpa természetesen autókban is megállja a helyét, azonban a Hama rendelkezik egy másik LED-es lámpával is, amely járművekbe jobb választást jelent. Arról valószínűleg senkit sem kell győzködni, hogy miért hasznos, ha van egy fényforrás a kocsiban, a 107281-es „Emergency” lámpa azonban nemcsak egyszerűen világítani tud, hanem rendelkezik két olyan tulajdonsággal is, amelyek vészhelyzet esetén akár életet is menthetnek.

4_107281.jpgAz egyik közülük az, hogy a lámpa vörös, villogó, 360 fokban látható fényt is ki tud bocsátani, amivel elakadásnál jelezhetjük a pozíciónkat – és a lámpát akár az autó tetejére is feltehetjük, hiszen a beépített mágnes stabilan meg fogja tudni tartani.

2_107281.jpg

A másik hasznos funkció a beépített biztonsági öv vágó kés, ez pedig a komolyabb baleseteknél segíthet abban, hogy akkor is gyorsan ki tudjunk mászni a kocsiból, ha valamiért nem tudjuk kikapcsolni az övet. Az „Emergency” LED lámpa két darab AA méretű elemmel működik, mérete pedig elég kicsi ahhoz (190×40×65 mm, 160 gramm), hogy kényelmesen elférjen a kesztyűtartóban vagy az ülések közötti tartórekeszekben.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

107283: LED Munkalámpa "Professional"

107281: LED Lámpa "Emergency"

 

Címkék: kütyük