Digitális rádió mindenféle csatornához

A Hama ugyan még csak pár éve lépett be a digitáils rádiót piacára, mára azonban az egyik legszélesebb termékpalettával rendelkezik. A full extrás kütyük mellett a kínálatban belépő szintű modellek is vannak – ilyen például a DR7 is.

hama-dr7-1.jpg

A Hama DR7 digitális rádió valószínűleg sokakban nosztalgikus emlékeket ébreszt majd, hiszen formája és mérete alapján a békebeli idők konyhai vagy a nyaraló polcán lévő rádiókat idézi. A fekete színű borítás alatt persze modern technológia lapul, a rádió nemcsak az analóg adásokat tudja fogni, hanem a DAB és DAB+ szabványú digitális adókat is. Rengeteg csatorna eltárolására képes, 30-at közülük pedig felvehetünk a kedvencek közé is, így bármikor gyorsan elérhetjük őket. Sőt, kettőt még közvetlenül gombhoz is rendelhetünk közülük!

hama-dr7-2b.jpg

A rádió kezelése a rajta lévő hét gombnak és a nagyméretű tekerőnek köszönhetően egyszerű és kényelmes, a kihúzható és állítható antenna pedig minden körülmények között jó és tiszta vételt eredményez (hétköznapi körülmények között persze, a rádió egy ablak nélküli pincében nyilván nem működik). A kis méret és a kedvező ár ellenére a rádióról természetesen nem maradt le a kijelző sem, amely ugyan nem színes, de legalább pontmátrix kialakítású, így bármilyen információt meg tud mutatni. Akár még sötétben is, merthogy háttérvilágítást is kapott. Az LCD mérete egyébként 2,1 col, amely nem hatalmas, de a célnak tökéletesen megfelel.

Hangszórója 0,5 watt teljesítményű, ami elsősorban a beszélgetős műsorokhoz ideális – viszont van a készüléken egy fülhallgató csatlakozó is arra az esetre, ha zenét hallgatnánk vagy nem szeretnénk másokat zavarni a rádiózással.

hama-dr7-3b.jpg

A tápellátásról kétféleképpen is gondoskodhatunk: ha a rádiót a házban használjuk, akkor működtethető tápegységről is, ha viszont a kertbe mennénk ki vele, vagy horgászni (bár ez a téma télen azért annyira nem aktuális), akkor pedig négy darab AA méretű ceruzaelemet használhatunk.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

54869: Hama DR7 DAB/DAB+/FM digitális rádió, elemes