Hama okos falikapcsoló - szerelési útmutató

A Hama okoskapcsolóját csak egy picivel nehezebb beüzemelni, mint egy sima kapcsolót, ezért készítettünk egy képes útmutatót, amely lépésről lépésre végigvezet a tennivalókon.

_l_ny.jpg

 

A kapcsoló beszerelése valamivel nehezebb, mint egy hétköznapi kapcsolóé, ugyanis egy nagyon fontos eltérés van a sima kapcsolók és az okoskapcsoló között: utóbbi működéséhez szükség van ugyanis áramra. Ez azért fontos, mert ebből adódóan az okoskapcsolót csak akkor lehet használni, ha a kapcsoló számára kialakított dobozba a lámpa mindkét vezetékét behúzták. Sajnos a régebbi lakásoknál nem mindig ez a helyzet.

Emellett még egy, a szerelés szempontjából fontos eltérés van, mégpedig, hogy a Hama okoskapcsolója nem karmokkal rögzíthető, hanem csavarokkal – vagyis a felszereléshez lyukakat is kell fúrni.

 

Mire lesz szükség?

  • a Hama okoskapcsolójára
  • legalább két hosszú csavarra és hozzá való tiplire a rögzítéshez
  • fúróra
  • csavarhúzóra
  • kábelösszekötőre
  • 10 cm kék színű kábelre

 

Mielőtt a szereléshez nekikezdenél, ellenőrizd, hogy a kapcsolót fel lehet-e szerelni arra a helyre, amit kinéztél: az okoskapcsoló csak akkor fog működni, ha nemcsak a fázishoz, hanem a nulla vezető kábelhez is hozzá tudsz férni.

Figyelem!

A szerelés során áramütés veszélye áll fenn, ezért az okoskapcsolót soha ne szereld egyedül. Mindig legyen veled valaki, aki vészhelyzet esetén a segítségedre siethet!

Figyelem!

Szerelés előtt mindig áramtalanítsd a lakást, és fázisceruza vagy multiméter segítségével győződj meg arról, hogy a kapcsolóban valóban nincs áram! Az áramütés égési sérüléseket, rosszabb esetben halált okozhat! Ha nem vagy biztos a dolgodban, bízd a munkát szakemberre!

 

1. A lakás áramtalanítása után először is vedd le a meglévő kapcsolót és a külső burkolatot. Ellenőrizd, hogy a kapcsolóban valóban nincs áram! Vedd ki a kapcsolót a helyéről és távolítsd el belőle a kábeleket. Mielőtt azonban ezt megtennéd, jelöld meg azt a vezetéket, amely a kapcsoló „L” vagy „L in” jelzésű csatlakozójához volt kötve – ez a fázis. Ellenőrizd a falban futó kábeleket; az okoskapcsolót csak akkor tudod felszerelni, ha nemcsak a fázishoz, hanem a nulla vezetőhöz is hozzáférsz. A fázis kábele barna, a nulla vezető kábele pedig kék színű – a régebbi, szürke vezetékek esetében pedig a fázist fekete, a nulla vezetőt kék szín jelzi.

2_1.jpg

Tipp: az „L” vagy „L in” jelzésű csatlakozóba szabványos bekötés esetén barna színű vagy fekete jelzéssel ellátott szürke kábel van bedugva. Ha nem így van, akkor fázisceruza vagy multiméter segítségével kell megkeresned, hogy melyik kábel a fázis.

 

2. Ha az előző pontban írt feltétel pipa, akkor először a kábelek bekötése nélkül ellenőrizd, hogy a kapcsoló befér-e a rendelkezésre álló helyre (minimum 6 cm-es mélység szükséges), majd fúrd ki a rögzítési pontokat. (A rögzítés módjával mi most nem foglalkozunk, mert az mindenkinél egyedi.) A kapcsolón a rögzítési pontokhoz a fedlap eltávolítása után férsz hozzá; a fedlapot csavarhúzó segítségével tudod az alábbiak szerint óvatosan lepattintani.

2b.jpg

 

3. Bekötés előtt a falban futó kábeleknél szükség lesz egy kis előkészületre; mivel a kapcsolóba a nulla vezetőt is be kell kötni, készítened kell egy leágazást. Ezt a legkönnyebben egy kábelösszekötővel teheted meg; kösd össze a falban futó két nulla vezetőt a kábelösszekötővel úgy, hogy az egyik csatlakozásnál egy extra kábelt is befűzöl a kábelösszekötő nyílásába. Hogy a szabványos bekötésnél maradjunk, az extra kábel lehetőleg kék színű legyen; 5-10 cm-es hossz bőven elegendő.

3_1.jpg

 

4. A kapcsolót egy fázisbemenettel és két kimenettel valamint egy nulla vezető bemenettel látták el. A kapcsolóval egy vagy két kört lehet vezérelni. A bekötést az alábbiak szerint kell elvégezned:

4_1.jpg

L: ide kösd a fázis kábelt (ez az a vezeték, amelyet az 1-es lépés során megjelöltél

LOAD 1: ide kösd be a lámpa felé menő fázist

LOAD 2: ha a lámpa kétkörös (vagy két lámpa van bekötve), akkor a második kimenő fázist ide kösd be

N: a nulla vezető leágaztatását ide kell csatlakoztatnod.

4b.jpg

 

5. Rögzíts a kapcsolót a csavarokkal; a helyes pozíció szerint a kábelek a kapcsoló alsó része felé néznek. Ha megvagy, pattintsd vissza a fedelet a helyére, majd kapcsold vissza az áramot a lakásban.

 

6. A feszültség alá helyezett kapcsoló lila színnel villog, vagy piros színnel világít. Ha a kapcsoló nem világít, akkor ellenőrizd a bekötést!

6_1.jpg

 

7. A kapcsoló gombjai rövid ideig lila színnel villognak, ez alatt az idő alatt van lehetőség arra, hogy a kapcsolót az okostelefonos alkalmazással párosítsd. Ha ez egy percen belül nem történik meg, akkor a gombok színe pirosra vált; ez azt jelenti, hogy a kapcsoló manuális módba váltott. A lámpát a gombok megérintésével lehet kapcsolgatni.

 

Párosítás okostelefonnal

 

1. Töltsd le az alkalmazásboltból az Hama Smart Solution alkalmazást, és indítsd el.

a1.jpg

 

2. Regisztrálj a szolgáltatásra; a regisztrációhoz e-mail címre vagy telefonszámra lesz szükség.

a2.jpg

 

3. A kapcsolót a jobb felső sarokban lévő + gomb segítségével lehet a rendszerhez adni.

a3.jpg

 

4. Válaszd ki a Search Device fület az automatikus kereséshez.

a4.jpg

 

5. A kapcsolót most párosítás üzemmódba kell állítanod; ha a kapcsolón lévő gombok lila színnel villognak, akkor a kapcsoló párosításra kész. Ha a kapcsoló piros színnel világít, akkor érintsd meg az egyik gombot és tartsd is rajta az ujjad a gombon legalább 6 másodpercig a párosítás üzemmód aktiválásához.

a5.jpg

 

6. Ha a kapcsolón lévő gombok lila színnel villognak, nyomd meg az alkalmazásban a piros gombot (Confirm indicator rapidly blink) a továbblépéshez.

a6.jpg

 

7. A következő képernyőn add meg az otthoni WiFi hálózat belépési adatait, majd nyomd meg a piros gombot (Confirm) a továbblépéshez.

a7.jpg

 

8. A keresési folyamat 1-2 percig tart; a sikeres párosítást az jelzi, hogy a gombok színe kékre vált. A következő képernyőn állítsd be, hogy a kapcsoló a lakás melyik helyiségében található, majd nyomd meg a piros gombot (Done) a befejezéshez.

a82.jpg

 

9. A telefon képernyőjén megjelenik a kapcsoló vezérlőpanelje, ezt (is) használhatod a lámpa irányítására (akár interneten keresztül távolról is, de természetesen a kapcsolón lévő gombok is működnek), a kapcsoló időzítő funkciójának programozásához, valamint a kapcsoló menedzseléséhez.

a9.jpg

 

Társítás Google Home rendszerrel

 

1. Tölts le az alkalmazásboltból a Google Home appot, és indítsd el.

b1.jpg

 

2. Hozd létre az otthoni környezetet – adj nevet a lakásnak, és ha szeretnél, hozz létre helyiségeket is benne.

b2.jpg

 

3. Kattints a Hozzáadás gombra.

b3.jpg

 

4. Válaszd az Eszköz beállítása opciót.

b4.jpg

 

5. Most válaszd „A Google-lel társítható eszközök” lehetőséget.

b5.jpg

 

6. A listából válaszd ki a Hama Smart Solutiont.

b6.jpg

 

7. Add meg a belépési adatokat.

b7_1.jpg

8. Adj engedélyt a Google-nek a kapcsolók használatához.

b8.jpg

 

9. Válaszd ki, hogy mely kapcsolókat szeretnéd társítani a Google Home-mal, majd nyomj a Hozzáadás szobához opcióra.

b9.jpg

 

10. Válassz szobát.

b10.jpg

 

11. A kapcsoló használatra kész.

b11.jpg

 

12. Később, ha új kütyüt adsz a Hama Smart Solution rendszerhez, akkor azok automatikusan megjelennek a Google Home rendszerben is.

b12.jpg

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

176551: Okos WiFi beépíthető fali kapcsoló