Kompakt billentyűzet-egér szett a Rapoo-tól

A Rapoo főleg mobil kütyükhöz készít kiegészítőket, most azonban egy olyan billentyűzet-egér szettet mutatunk nektek, amelyet asztali gép mellett is könnyedén el tudunk képzelni. A 8200M ráadásul több érdekes tulajdonsággal is rendelkezik.

rapoo_4.jpg

Közülük az első az, hogy mind az egér mind a billentyűzet egyszerre több készülékkel is tudja tartani a kapcsolatot. Ez a módi manapság nagyon divatos: a 8200M klaviatúrája és egere a saját vevőegységével valamint Bluetooth 4.0 és 3.0 kapcsolat segítségével is tud kommunikálni. Ez azt jelenti, hogy akár három készülékkel is tudják tartani a kapcsolatot egyszerre, közöttük pedig egyetlen gombnyomással, pillanatok alatt lehet váltani. A hatótávolság saját vevőegységgel és Bluetooth kapcsolat esetén is legfeljebb 10 méter lehet.

rapoo_2.jpg

Természetesen a Rapoo a 8200-as szetthez is azt a miniatűr vevőegységet adja, amely alig lóg ki a számítógép (notebook) USB portjából; így azt akkor sem kell kihúzni a helyéről, amikor a notebookot eltesszük a tokjába.

A billentyűzet kompakt méretű, de nagyobb azért, mint a direkt hordozhatónak szánt típusok; a kicsit nagyobb méretért cserébe viszont nem kell kompromisszumokat kötni. Például normál méretűek a kurzormozgatók, és van egy teljes értékű numerikus részleg is a jobb oldalon. A klaviatúrára tíz multimédiás gomb is került, hangerő szabályozásához, video- és zenelejátszás kezeléséhez, levelek olvasgatásához stb.

rapoo_3.jpg

Az egeret a Rapoo nem bonyolította túl; egy dizájnos (és ergonomikus), de funkcionalitás alapján klasszikus egeret kapunk, optikai érzékelővel. A szenzor érzékenysége viszont állítható, 600/1000/1300 illetve 1600 DPI között, így mindig az aktuális feladathoz igazíthatjuk azt.

Mind a billentyűzet mind az egér rendkívül energiatakarékos, egyetlen szett elemmel akár kilenc hónapon keresztül is használhatjuk őket.

A bejegyszégben szereplő termék(ek):

190805: Rapoo 8200M BT (3.0+4.0) + 2,4 GHz billentyűzet + egér szett (fehér)

190804: Rapoo 8200M BT (3.0+4.0) + 2,4 GHz billentyűzet + egér szett (fekete)