Egy ütős hangszóró a karácsonyfa alá

A számítógépet teljesen jól lehet használni zenehallgatásra vagy akár filmnézésre is, de csak akkor, ha gondoskodunk egy olyan hangszóróról is, amely ezekben a helyzetekben is képes tökéletesen helytállni. A Hama egyik újdonsága éppen egy ilyen speaker: a PR2180-as egészen pontosan egy 2.1-es hangfal szett, amely nemcsak jól szól, hanem egy egész sor extra funkciót is kínál.

00173143abx.jpg

Felépítését tekintve a hangszóró dobozok teljesen átlagosak, a fekete szín megszokott a számítógépes világban. A kütyüt egyébként nagyon jól feldobja a hangszórókat körülvevő piros színű betét. A kezelők a mélynyomóra kerültek, de nem kell aggódnunk akkor sem, ha picit szeretnénk eldugni ezt az egységet, hiszen a kütyüt távirányítóról is vezérelhetjük. A szett összteljesítménye 80 watt, ezzel egy átlagos szobában már kellemes zenei élményben lehet részünk. Főleg úgy, hogy a 80 wattos teljesítmény nem trükkökkel jön ki, ami a fizikai jellemzőkből is látszik: a mélynyomó 24,5×16×27,3 cm-es, a szatok 10,5×11×17,2 cm-esek, a teljes rendszer tömege pedig 3,2 kg.

Ami a kapcsolódási lehetőségeket illeti, alapesetben RCA-kábellel lehet a forrást a hangfal szettre kötni, ehhez a gyártó természetesen adja a jack-RCA-átalakítót is a dobozban. Ez viszont csak az egyik csatlakozási mód: a kütyü emellett a Bluetooth összeköttetést is támogatja, ami nagyon rugalmas használatot tesz lehetővé. A telefont, a notebookot és sok tévét pillanatok alatt (és ami még fontos, kábelek dugdosása nélkül) tudjuk a PR2180-ashoz kötni. Ha zenét hallgatnánk, akkor a lehetőségek tárháza még ennél is szélesebb, hiszen arra is van mód, hogy az MP3-fájlokat SD-kártyáról vagy pendrive-ról játsszuk le. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ha rádiót szeretnénk hallgatni, ahhoz sem kell más, csak a PR2180-as, hiszen a készülék az ehhez szükséges (analóg) vevőegységet is tartalmazza. A Hama PR2180-as hamarosan megvásárolható lesz Magyarországon is.