Stílusos és titokzatos USB stick

Karácsonyi ajándék tipp

hama-k-2.jpgAz USB stickek világában nehéz, de nem lehetetlen újat mutatni. A Flair igényes kialakításával és jelszavas védelmével tűnik ki a népes mezőnyből. Illetve még azzal is, hogy a SanDisk erre a termékére is öt év jótállást kínál.

sandisk_cruzer_2.jpg

Az USB stickek manapság jellemzően 16-128 GB-nyi adatot tudnak nagyon kis helyen tárolni, ám ez nemcsak előnyük, hanem hátrányuk is egyben, hiszen az apróságokat elhagyni is könnyű. Ilyenkor nem a pár ezer forintos kütyü az, ami után bánkódni kell, hanem a rajta lévő adatok: sokszor ezek pótlása nehézkes vagy meg sem oldható, de nyilván az is nyugtalanító, hogy mi történhet akkor, ha a nyaralási fotók esetleg rossz helyre kerülnek. A Flairnél ez utóbbi eset biztosan nem fordul majd elő, mert a gyártó Secure Access nevű alkalmazásával az adatokat jelszóval védhetjük le – a titkosítás pedig 128 bites AES kódolással történik, ami még ma is elég biztonságosnak számít. Persze csak akkor, ha nem születési dátumot vagy a kutyánk nevét állítjuk be jelszónak.

sandisk_cruzer.jpg

A Flair igényes kialakításával is kitűnik: készülékháza alumíniumból készült, és egy milliméterrel sem nagyobb a szükségesnél. A rajta lévő fekete műanyag pánt nemcsak díszítés, hanem funkciója is van, hiszen vele tudjuk az eszközt kulcstartóra rögzíteni. Ha pedig valaki a technikai specifikáció hozna lázba: a SanDisk Cruzer Flair 16-128 GB-os méretben érhető el, és valamennyi típus USB 3.0 csatlakozást használ, amivel akár 150 MB/s-os adatátvitel is elérhető.

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

139787: Sandisk Cruzer Ultra „Flair” USB 3.0, 16 GB

139788: Sandisk Cruzer Ultra „Flair” USB 3.0, 32 GB

139789: Sandisk Cruzer Ultra „Flair” USB 3.0, 64 GB

139790: Sandisk Cruzer Ultra „Flair” USB 3.0, 128 GB

Címkék: kütyük SanDisk