Ide tedd a telefonod vezetés közben

Vezetés közben nem túl jó ötlet telefont használni; nemcsak a beszélgetés tereli el a figyelmet az útról és a forgalomról, hanem az is, ha valaki haladás közben gépeli be a GPS-be az úti célját. Ennek ellenére sokan művelik ezeket a dolgokat rendszeresen a volán mögött, és akkor az egyebekről (zene keresgélése, cikkek „lopva” elolvasása, stb.) még nem is beszéltünk. Pedig nagyon sok jó rögzítési megoldás van, akár még abban az esetben is, ha valaki nem szeretne semmit a műszerfalra felfúrni, felragasztani.

00173299awx.jpg

Ilyen például a Hama FLIPPER tartó, amelyet a szellőzők rácsára lehet felerősíteni. Kialakításának hála teljesen mindegy, hogy a rácsok vízszintesen vagy függőlegesen helyezkednek el, pozícióját mindkét esetben stabilan megtartja. Kihúzható karjának köszönhetően szinte minden telefonhoz használható: a 48-90 mm-es szélességű mobilokat tudja teljes biztonsággal megtartani. Persze még így sem teljesen veszélytelen vezetés közben használni a telefont, de ha mindkét kezünk szabad marad beszélgetés közben, akkor már nagyon sokat tettünk azért, hogy megelőzzük a baleseteket. (Nem mellékesen a törvényt is betartjuk így!)

135803.jpg

Aki elegánsabb megoldást keres, annak a Hama MAGNETIC tartót ajánljuk. Igaz, hogy a ragasztást ezzel a típussal már nem lehet elkerülni, cserébe viszont nemcsak telefont, hanem GPS-t, MP3 lejátszót stb. is rábízhatunk erre a tartóra. Ami egyébként nemcsak autóba, hanem akár otthonra is ajánlható, hiszen asztalon is remek szolgálatot tesz.

00173299abx2.jpg

Használható akkor is, ha a telefont tokban tartjuk, a mágneses rögzítés pedig egy minden irányban elforgatható csuklóként működik, így tökéletesen rugalmas beállítást biztosít.

00173299awx2.jpg

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

Hama 173299: Univerzális autós mobiltartó „MAGNETIC”

Hama 135803: Univerzális autós mobiltartó „FLIPPER”

Címkék: kütyük