Oregon Scientific: minőségi órák és időjárás-állomások otthonra

A változatosság gyönyörködtet, tartja a mondás, és biztos, hogy egyetértenek ezzel a Hamánál is, hiszen a vállalat saját neve mellett több másik márkát is képvisel – többek között a Rapoo, a SanDisk és a Thomson kütyüit is a Hama forgalmazza Magyarországon. A képviselt márkák sora szeptembertől bővül, mégpedig az Oregon Scientifickel.

hama-osci-2.jpg

A vállalatot 1989-ben alapították Amerikában, egészen pontosan Oregonban, ami rögtön magyarázattal is szolgál az Oregon Scientific nevet illetően. Termékpalettáján jelenleg elsősorban rádiójel-vezérelt órák, időjárás-állomások, tanulást segítő modellek, fitnesz kütyük és további, a mindennapi életünket megkönnyítő termékek szerepelnek, de a gyártó nevéhez fűződik a világ legvékonyabb MP3-lejátszójának valamint legvékonyabb digitális fényképezőgépének kifejlesztése, az első vízálló MP3-lejátszó elkészítése és az első digitális kijelzővel szerelt, a levegő minőségét mutató kütyü megalkotása is – ezekkel a termékekkel az OSI a különböző szakkiállításokon több díjat is bezsebelt. A vállalat rövid ideig volt amerikai kézben, hiszen mindössze 8 évnyi működést követően, 1997-ben felvásárolta a Hong Kong-i IDT (Integrated Display Technology).

hama-osci-1.jpg

Az Oregon Scientific termékei közül Magyarországon mostantól az időjárás-állomásokat órákat lehet megvásárolni. A termékek különlegessége nemcsak az egyedi dizájnban rejlik, hanem a rajtuk lévő hatalmas kijelzőben valamint a hasznos extrákban is: az órák között van például olyan típus, amelyre hőmérő vagy – az időt éjszaka a plafonra kivetítő – projektor is került. Természetesen a gyártó legérdekesebb kütyüit a blogban részletesebben is be fogjuk mutatni.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

Oregon Scientific órák és időjárás-állomások