uRage Cyberboard Premium: az ideális játszótárs

Ezúttal egy kicsit alaposabban is megnéztük, hogy mit tud a Hama uRage márkanév alatt piacra dobott, játékosoknak készített billentyűzete, a Cyberboard Premium.

hama_cbp_1.jpg

Azt már rögtön itt az elején megállapíthatjuk, hogy a billentyűzet nemcsak nevében prémium, hanem kialakításán is látszik, hogy a csúcskategóriába tartozik. A kábelt például szövet borítja, a billentyűzet felső része pedig szálcsiszolt alumíniumból készült, ami az agresszív formával együtt remek összhatást nyújt. Érdekesség, hogy nemcsak a gombok látszódnak, hanem azok az apró kapcsolók is, amelyek a leütést érzékelik. Ez a trükk egyébként azért is jelent kiváló optikai tuningot, mert a gombok háttérvilágítását adó LED-ek fénye lent is látszik – sötétben igazi fényorgia fogadja tehát a Cyberboard Premium használóját. És akkor nézzük is meg, hogy milyen ez a háttérvilágítás! A Hama ezúttal sem aprózta el, a gombok alá nemcsak egy, hanem rögtön három LED-et is épített, így azok világítása többféle színű lehet. A színeket (fehér, magenta, cián, sárga, piros, kék, zöld valamint kevert) és a világítás módját (folyamatos világítás, pulzálás, stb.) az Fn+számgombok segítségével választhatjuk ki, a fényerőt pedig két lépésben az Fn+Page Up/Page Down gombokkal állíthatjuk be. Amikor éppen nem vagyunk „színes” hangulatban, akkor a fények teljes kikapcsolása mellett is dönthetünk persze.

hama_cbp_2.jpg

A gépelési élmény játékokhoz pont ideális: a kissé „puha” gombok leütési útja megfelelő hosszúságú, a nyomáspont visszajelzése pedig határozott. Késleltetés a vezetékes kialakításnak hála nincsen, és a billentyűzet akkor sem jön zavarba, ha egyszerre mind a tíz ujjunkkal megnyomunk egy-egy gombot. A gyors reakcióidőre jellemző, hogy ilyenkor is mind a tíz gombot érzékeli az elektronika ráadásul abban a sorrendben, ahogyan ténylegesen lenyomtuk őket (anti-ghosting). Játék közben kritikus szempont, hogy a Win gomb kiiktatható-e: jelentjük, hogy igen, mégpedig az Fn+Win kombinációval, tehát a Hama ezt a dolgot is úgy oldotta meg, hogy külön illesztőprogram telepítésére ne legyen szükség. A lezárt Windows gombot egyébként a jobb felső sarokban, a Num Lock és a Caps Lock lámpája mellett elhelyezett harmadik apró LED bekapcsolása jelzi.

hama_cbp_3.jpg

Habár apróságnak tűnik, valójában nagyon nem az: a Cyberboard alsó részén négy darab hatalmas gumitappancs található, amelyek bármilyen felületen kiváló tapadást biztosítanak, így a billentyűzet akkor sem mozdul el, ha a pillanat hevében kicsit jobban odapörkölünk neki a szokásosnál. Természetesen a kihajtható lábakra is került gumi, így a stabil helyzet akkor is adott, ha valaki jobban szereti inkább megdöntve használni a klaviatúrát.

A kiosztás magyar, az ékezetes karakterek mellé pedig annak rendje és módja szerint dupla sor méretű, de keskenyebb Enter gomb, bal oldalt pedig rövidebb Shift tartozik. Extraként azt érdemes még megemlíteni, hogy az F1 gombok többségéhez (az F11 kivételével mindegyikhez) tartozik egy plusz funkció is, amivel a hangerőt változtathatjuk, kezelhetjük a médialejátszót vagy programokat indíthatunk el.

 

Ne feledjétek, a billentyűzetet november 18-19. között Ti is kipróbálhatjátok a PlayIT-n, a Media Markt Standján!

 

A bejegyzésben szereplő terméke(ek):

113755: uRage Cyberboard Premium billentyűzet