Thomson fülhallgatók aktív és passzív zajszűréssel

A hallójáratba helyezhető, vagy sokak által „fülbedugósként” ismert fülhallgatókat lehet szeretni és gyűlölni: ami biztosan mellettük szól, az az, hogy a klasszikus változatokhoz képest jobb hangminőséget, teltebb mély hangokat nyújtanak. Ennek elsősorban nem a belső kialakítás az oka, hanem az, hogy a dizájnból adódóan ezek a kütyük a külső hangokat már passzív módon is remekül szűrik. Így a zenét nem nyomja el az utca zaja vagy a szél fújása. A Thomson két új hallójáratba illeszthető fülest dobott piacra; egyikük a passzív zajszűrést aktív technológiával is megtoldja.

00132491dex3.jpg

Kezdjük a sort az EAR3227-tel, amely a „sima”, passzív példány. Mivel ezeknél a füleseknél kényelmi szempontból és a hangminőség miatt is nagyon fontos, hogy a kütyü pontosan illeszkedjék a fülbe, a Thomson háromféle méretben is ad hozzá szilikon párnákat – ezeket igény esetén egyetlen mozdulattal le tudjuk cserélni. A fülhallgató vezetékes, így nem kell számolnunk a különféle jeltovábbítási technológiákból adódó – esetleges – minőségromlással, valamint nincsen akku sem, ami lemerülhetne. A fülhallgató a lehetőségekhez képest nagyméretű; viselése még éppen kényelmes, a méret pedig hozzájárul a telt mély hangok megszólaltatásához. A Thomson EAR3227 zsinórján egy kezelőpanelt is találunk, ennek gombjaival menedzselhetjük a hívásokat, és ha a telefon támogatja, akkor a zenét is elindíthatjuk/megállíthatjuk. A fülhallgató kábele a normál, 1,2 m-es hosszal rendelkezik, ami bőven elég ahhoz, hogy a zsebben vagy a táskában lévő mobiltól elérjen a fülünkig.

00132491abx2.jpg

Külsőre az EAR3227 és EAR3827 között sok különbség nincsen, azonban a nagytestvér egy nagyon fontos extra funkcióval rendelkezik: aktív zajszűrést kapott. Van rajta egy apró mikrofon is, az elektronika pedig a külső zajokat azonos méretű de ellentétes amplitúdójú hang „bekeverésével” csökkenti. Utcán nem ajánlott a használata, mert így a környező zajokat egyáltalán nem halljuk, és ez balesetveszélyes; azonban ha repülőn, buszon vagy autóban (természetesen csak utasként!) hallgatunk zenét vagy nézünk filmet, akkor az aktív zajszűrés nagyon hasznos tud lenni! Akár még olyankor is, amikor csak aludni szeretnénk!

00132491abx.jpg

Az aktív zajszűrés a forrástól teljesen függetlenül működik, vagyis mindegy, hogy a fülhallgatót telefonhoz, táblagéphez, számítógéphez vagy mondjuk a repülő saját rendszeréhez csatlakoztatjuk. Viszont a kábelen a zajszűrés miatt egy extra „doboz” is helyet kapott, amiben a vezérlés és a működtetéshez szükséges áramot biztosító akku helyezkedik el. Az akku természetesen újratölthető, mégpedig USB-kábelen keresztül. Az akku kapacitása egy feltöltéssel 8-10 órányi zajszűrést tesz lehetővé, de természetesen a fülhallgató akkor is működik, ha az akku lemerült. Egyéb jellemzőit tekintve az EAR3827 az EAR3227-tel azonos képességekkel rendelkezik.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

132493: Thomson EAR3227 In-ear fülhallgató

132491: Thomson EAR3827NCL aktív zajszűrős fülhallgató