Lézer pointer duó prezentációkhoz

Ha tartottál már bármilyen bemutatót notebookról, akkor pontosan tudod, hogy mennyire kényelmetlen, ha a lapozgatáshoz mindig a gép mellé kell lépni. Mutatunk két apró kütyüt, amivel ez a probléma menten kiküszöbölhető.

hama_lp_1.jpg

Két lézer pointert, méghozzá. A két típus közül a Hama X-Pointer az egyszerűbb és emiatt apróbb változat. A kényelmesen kézbe simuló pointer a számítógéppel egy USB csatlakozóba illeszthető, 2,4 GHz-es vevőegységgel kommunikál. Gombjaival a prezentációk lapjai vagy fotók között lépkedhetünk illetve természetesen a lézeres mutatót is ki/be kapcsolhatjuk. A kütyüre ezen a három gombon kívül került még egy ki-/bekapcsoló gomb is, hogy amikor nem használjuk, kímélni lehessen az akkumulátort. A pointer hasznos kiegészítő lehet irodákban és tantermekben is, hiszen 12 méteres hatótávolságával egy nagyobb előadóteremben is simán bevethető.

hama_lp_2.jpg

Akinek nem elég a diák közötti lépegetés, annak az X-Pointer 6in1 névre hallgató nagytestvért érdemes megnézni. Ez szintén USB-s vevővel működik, viszont jóval több rajta a gomb és levegőben működő egérként is használható – vagyis vele egy számítógépet éppen úgy lehet kezelni, mintha csak egy normál egeret használnánk. Mindebből adódóan van rajta bal és jobb egérgomb, a diák léptetéséhez pedig egy négy helyen megnyomható gyűrűt használhatunk. A gyűrű közepén lévő gombbal a lézer mutatót lehet bekapcsolni, ezen kívül pedig némításra, digitális aláírásra és a képernyő elsötétítésére is van gyorsgomb ezen a pointeren.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

139915: Multimedia Presenter X-Pointer, lézer pointerrel

139916: Multimedia Presenter X-Pointer 6in1, lézer pointerrel