Gyönyörű képkeret, akár a nagyinak is

Amióta mindenki digitális fényképezőgépet használ, sokkal több fotó készül, viszont sokkal kevesebben vannak azok, akik a képekből válogatnak maguknak egy csokorra valót, hogy azokat kinyomtassák és albumba tegyék. Ennek egyenes következménye az is, hogy a szekrény tetején lévő képkeretből ránk mosolygó unoka vagy esküvői fotó is egyre ritkább, pedig a képkereteknek is van digitális verziója.

00118560awx2.jpg

Persze igaz, hogy régen nagyon drágák voltak ezek a kütyük, manapság viszont már szinte filléres termékekről beszélünk. A Hama 8SLB típusú digitális képkerete is a kedvező árú modellek táborát gyarapítja, érdemes vele kicsit közelebbről is megismerkedni.

00118560abx6.jpg

A 182×54×157 mm-es képkeret 8 colos, 1024×768 pixeles kijelzővel rendelkezik, tehát nagyjából akkora felbontást kínál, mint egy táblagép. A kijelzőt körülvevő ezüstszínű, rozsdamentes acélkeret elegáns látványt nyújt. A képkeret állított és fektetett helyzetben egyaránt használható, a fotókat pedig SD/MMC memóriakártyáról tudja megjeleníteni. Kijelzője fényes és nagy kontraszttal rendelkezik, így világosban is élvezhetők a rajta megjelenő fotók.

00118560abx.jpg

Természetesen a digitális lét a klasszikus keretekhez képest egy sor előnnyel jár, így például nemcsak arra van lehetőség, hogy a kedvenc képünket tegyük fel a képkeretre, hanem arra is, hogy az egy csokorba válogatott fotók között folyamatos diavetítést kérjünk. A készülék a nem méretarányos fotókat automatikusan a kijelzőhöz tudja igazítani. A képkeret naptár és óra funkciókat is kapott, és időzítője vagy a mellékelt távirányító segítségével éjszakára akár teljesen ki is kapcsolható. Vagy be, ha mondjuk a képkeretet nem a nappaliba, hanem a hálószobába tettük. De a Hama 8SLB képkeret fogyasztása egyébként (beállítástól függően) 3-4 watt csupán, így a villanyszámlát akkor sem terheli meg nagyon, ha folyamatosan használjuk.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

118560: Hama 8SLB digitális képkeret