Még három gyorstöltő a Hamától

Az új otthoni töltővel autós töltővel egy otthoni töltőállomás is érkezett, amellyel egyszerre akár négy kütyüt is fel lehet tölteni.

hama-tolto-0.jpg

A Hama kínálatában rengeteg gyorstöltő szerepel, de a választék folyamatosan frissül. A most bemutatott újdonságokban közös tulajdonság a PD-támogatás valamint az, hogy ebből adódóan mindegyik készülék USB-C csatlakozóval (is) rendelkezik.

hama-tolto-3.jpg

A hármasfogat legérdekesebb tagja egyértelműen a töltőállomás, amelyre négy csatlakozó került – ebből kettő USB-C foglalattal, kettő pedig USB-A foglalattal van ellátva. Mind a négy csatlakozó alkalmas gyorstöltésre, az összteljesítmény pedig akár 65 watt is lehet. Ez azt jelenti, hogy a töltő nemcsak telefonok és táblagépek, hanem akár notebookok feltöltésére is gond nélkül használható – feltéve persze, hogy a noti is támogatja az USB-C csatlakozón keresztüli áramfelvételt. A töltő legnagyobb előnye az, hogy kis helyet foglal és kiváltja a notebook töltő mellett az összes otthoni mobil kütyü töltőjét is. Természetesen a töltési folyamat optimalizált, így a készülék az aktuális feszültség és áramerősség értékeket a csatlakoztatott eszköz függvényében állítja be. A töltő 100-240 voltos elektromos hálózatról üzemeltethető, így – megfelelő adapterrel – akár egy külföldi utazás során is használható.

hama-tolto-2.jpg

A második töltő leginkább mérete és színe miatt különleges: az apró készülék fehér színű, amit az Apple-termékek tulajdonosai például sokszor előnyben részesítenek. A kis méret ugyanakkor különösen alkalmassá teszi ezt a töltőt arra, hogy hölgyek is magukkal vihessék a táskájukban. A 188350-es univerzális hálózati töltőre egyetlen USB-C foglalat került, ezen keresztül bármilyen USB-s eszköz tölthető vele természetesen; a gyorstöltési szabványok közül pedig a QuickCharge 3.0 és a Power Delivery is támogatottak (5V/3A, 9V/2A, 12V/1,5A).

hama-tolto-1.jpg

A harmadik kütyü már nem a lakásba, hanem az autóba való: az unverzális autós töltő különlegessége pedig az, hogy az USB-C csatlakozón keresztül akár 20 voltos feszültséggel és 70 wattos teljesítménnyel is képes tölteni. Vagyis alkalmas arra is, hogy a telefon mellett egy PD-kompatibilis notebookot töltsünk fel vele út közben. Ez nagyon hasznos funkció mindenkinek, aki munkájából adódóan sokat jár autóval, és notebookra is szüksége van – de a notebook folyamatos áramellátása egy családi nyaralás alkalmával is aranyat érhet. Az autós töltő 12 és 24 voltos bemeneti feszültséget is támogat, így bármilyen autóban használható – a második, USB-A szabványú csatlakozó pedig lehetővé teszi, hogy a régebbi eszközöket is feltöltsük vele.

 

A bejegyzésben szereplő termék(ek):

200011: Hálózati töltő állomás, 2× USB, 2× Type-C, 4 Port, PD/QC, 65W

188350: Univerzális töltő, USB Type C, PD (3A, 27W)

200010: Univerzális autós USB Type-C töltő, PD (5-20V, 70W)