Minden, amit a Power Delivery szabványról tudni érdemes

Eszközeink többségét nemcsak otthon használhatjuk ma már, hanem útközben is. A telefonok, GPS-ek, notebookok, okosórák korában eleve kihívás úgy menedzselni a töltést, hogy mindig minden működjön – a helyzetet nagyban megkönnyíti viszont, ha gyorstöltésre is van lehetőségünk.

A legtöbbeknek ilyenkor valószínűleg a QuickCharge technológia ugrik be, azonban nem ez az egyetlen megoldás, amely lehetőséget ad arra, hogy a kütyüket a normál 5 volt / 2 amper jelentette keretekből kilépve töltsük. A másik alternatíva a Power Delivery (PD), amelyet az USB Type-C szabvánnyal együtt fejlesztettek ki.

Ettől persze tény, hogy a szabványok közül ma még a QuickCharge az, amely jóval elterjedtebbnek számít, azonban ez változóban van. És nemcsak azért, mert az Apple a PD-re voksolt, hanem azért is, mert a technológia jóval szélesebb körű használatot tesz lehetővé. Lehet vele tölteni például notebookokat is. Egyébként már ma is több olyan mobil és notebook van forgalomban, amely támogatja ez a fajta gyorstöltést (is): az Apple készülékei mellett a Google Pixel telefonok illetve a Samsung egyes mobilja is képesek ezt a szabványt kezelni.

Az USB szabványt mindenki ismeri, így azzal most nem is foglalkozunk; az USB Type-C formátumra is csak röviden térünk ki. Az USB Type-C ugyanis – a közhiedelemmel ellentétben – nem adatátviteli szabvány, hanem a csatlakozót írja le. USB Type-C csatlakozóval többféle kapcsolat kiépíthető, az USB 3.X mellett USB 2.0 csatlakozáshoz, Lightning csatlakozáshoz is lehet használni, ezen kívül azonban működik videocsatlakozóként is. És ami számunkra a legfontosabb: töltő csatlakozóként is használható. Ez utóbbit úgy értsük, hogy egy notebook esetében képes leváltani a dedikált töltőcsatlakozót úgy, hogy közben az interfész az adatátviteli funkciót is megtartja.

Power Delivery – egy töltő mind felett!

A Power Delivery szabványt az USB Type-C szabvány kiegészítéseként érdemes kezelni, a funkció ugyanis csak USB Type-C csatlakozóval működik. Viszont vigyázzunk; az örök klasszikust kicsit átalakítva azt mondhatjuk, hogy minden USB Power Delivery csatlakozó USB Type-C típusú, de nem minden USB Type-C típusú csatlakozó USB-PD csatlakozó is egyben! Vagyis egy USB Type-C port lehet „sima” és lehet USB Type-C Power Delivery csatlakozó is. Előbbi legfeljebb USB 3.2-es sebességet és 5 voltos feszültség mellett 3 amperes áramerősséget nyújt, utóbbi viszont akár 20 voltos feszültséget és 5 amperes áramerősséget is tud továbbítani. Vagyis a Power Delivery szabvány akár 100 wattos teljesítmény leadására is képes – igaz, ehhez speciális kábelre is szükség van. „Normál” kábellel 20 voltos feszültség és 3 amper jelenti a csúcsot, ami persze még mindig rengetegnek számító, 60 wattos teljesítményt jelent. Hogy legyen mihez viszonyítani, egy notebook töltő jellemzően ennél kisebb teljesítményű.

A Power Delivery szabvány alapja a kétirányú kommunikáció: a töltő és a töltendő eszköz közösen határozzák meg a legjobb töltési stratégiát. Amikor csatlakoztatjuk a kütyüt a töltőhöz, akkor alapesetben sztenderd 5 voltos feszültséget ad le a töltő, ami ezt követően dinamikusan, az igényeknek megfelelően akár 20 voltra is felkúszhat. A töltendő eszköz gyakorlatilag megkérdezi a töltőt, hogy mekkora a legnagyobb teljesítmény, amit le tud adni, a töltő pedig cserébe azt az információt kapja meg, hogy mennyi a legnagyobb teljesítmény, amit a csatlakoztatott kütyü képes felvenni. Az aktuális töltési paramétereket e két adat alapján könnyű meghatározni. Ebben a működési elvben pedig az a nagyon jó, hogy amikor a Power Delivery szabvány valóban elterjedté válik, akkor egyetlen töltővel (és kábellel) az összes mobil kütyüt fel fogjuk tudni tölteni!

Így válassz töltőt

Fontos tudni, hogy a töltőkből rengetegféle van – és persze nem mindegy, hogy melyiket választjuk. Először is arról kell meggyőződni, hogy maga a töltő valóban rendelkezik a Power Delivery funkcióval. Az, hogy a töltő USB Type-C csatlakozóval is bír, még nem jelenti automatikusan ezt! Ha ez megvan, akkor meg kell nézni, hogy mekkora teljesítményre van szükségünk, és olyan töltőt kell keresni, amely ki tudja szolgálni az igényeket. Fontos azonban tudni, hogy a gyártók néha trükköznek, és a csomagolásra nem az egy USB Type-C csatlakozón leadható teljesítmény kerül, hanem a legnagyobb leadható összteljesítmény. Ezért mindig keressük meg azt az információt is, hogy a töltő – legyen szó asztali töltőről vagy mobil akkuról – egyetlen csatlakozón mekkora teljesítmény leadására képes. Harmadik lépésként pedig fontos az is, hogy a töltő milyen feszültségeket támogat; habár a PD töltők többsége 5-20 volt közötti feszültséget tud nyújtani, a sávon belül nincs szabad beállítási lehetőség, az elektronika csak előre megadott fix értékek között tud választani. Jellemzően 5, 9, 12 és 20 volt szerepelnek a repertorában, de egy telefonokhoz készített kütyü például jellemzően csak 5 és 9 voltos feszültséget támogat még akkor is, ha PD-kompatibilis. Ha bizonytalan vagy, hogy mekkora feszültségre (és áramerősségre) van szükséged, akkor lesd meg a kütyüidhez adott töltőt, arra minden fontos információ rá van írva!

A Hama már most széles választékkal rendelkezik Power Delivery fronton, és a kínálat a közeljövőben minden bizonnyal tovább bővül. Korábban már írtunk a Hama és az Apple között létrejött stratégiai megállapodásról, melynek értelmében Európában elsőként, a hama gyárthat és forgalmazhat hivatalosan olyan USB Type-C–Lightning kiegészítőket, melyben az Apple új fejlesztésű C94-es chipje található.

Ezzel a chippel szerelt hama USB Type-C–Lightning kábelt kombinálva egy PD gyorstöltővel, gyakorlatilag fele annyi idő alatt tölthetjük fel Apple készülékünket, mint a saját gyári töltőjével.